Feltételek
Hisszük, hogy minden, vallását gyakorló katolikus fiúnak át kell gondolnia életét abból a szempontból is, hogy kapott-e papi hivatást Krisztus Urunktól.
Ahhoz, hogy valaki papnövendék legyen, ez a legfontosabb dolog: Meghívás Krisztustól.

Ahhoz, hogy bizakodva jelentkezzen a papnevelő intézetbe (a szemináriumba), még néhány feltételnek meg kell felelnie: hitét gyakorló görögkatolikus, erkölcsös, egészséges, értelmes férfi ember legyen.

A papnevelő intézet felvételije együtt van a hittudományi főiskola felvételijével, tehát eredményesen be kell számolnia hittani ismereteiről (bibliai ismeretek, szertartástani ismeretek, hittani alapfogalmak) középiskolás fokon.

A papi hivatás Krisztustól ered, és az egyház szolgálatára van. Ennek megfelelően, ha az előző feltételek rendben vannak, akkor a felvételi során az egyházmegye (vagy az exarchátus) főpásztora, püspök atya dönt arról, hogy felveszi-e papnövendéknek a fiatal jelentkezőt.

Hivatás Krisztustól, az elfogadott hivatásnak megfelelő személyes hozzáállás, és mindez az egyház által elfogadva. De ez még csak a kezdet...

Útközben
A küldetésre készülni kell: Föl kell nőni. Imádságosabb emberré kell válni. A hittani ismereteket már nem csupán „középiskolás fokon” meg kell tanulni. Olyan pappá kell válni, aki közösségeket és egyéneket is tud vezetni az Isten Országa felé vezető úton.

Erre szolgál az a legalább hét esztendő, amit a papnövendék (kispap) a szemináriumban eltölt.

Cél? Indulás!
Ha valaki hivatást kap, az akkor ér célba, amikor pappá szentelik.

De pappá lenni nem csupán a szenteléskor kell. Sőt, onnantól kezdve mindörökké. Így tehát maga a papszentelés az „Indulás”: a Mindenható Isten kegyelmének kiáradása, hogy a fölszentelt pap képes legyen mindannak a megtételére, amire Krisztus évekkel ezelőtt már meghívta, és azóta is nap mint nap – most már szentségi erővel – megerősíti.