A nagy múltú Pannonhalmi Apátság felemelő környezete, a nem véletlenül népszerű taizéi közösség magával ragadó hangulatával megfűszerezve igazán varázslatossá tette 750 lelkes fiatal hétvégéjét, amelyet a bencés szerzetesek és a taizéi testvérek által közösen szervezett programok töltöttek meg élettel.

 

Szeptember 24-én a taizé-ből érkezett testvérek a bencés szerzetesrenddel közösen találkozót szerveztek Pannonhalmára. Segítőként már pénteken segítettem előkészíteni a programokat és a helyszíneket a másnap reggel érkező fiatalok számára.

Szombat reggel 9 órára nagyjából megérkezett az összes résztvevő, és az imahellyé átalakított tornacsarnokban felcsendültek a kontemplatív, lélekemelő taizéi énekek. A hagyományos taizéi imádság rendjét követve felolvastak egy evangéliumi szakaszt, nevezetesen az irgalmas szamaritánus történetét, volt egy elmélkedésre alkalmat adó hosszú csend, énekes könyörgések és egy ima, melyet 6 nyelven mondtak el. Ezután Alois testvér, a közösség vezetője tartott elmélkedést, amelyen a következő programra, a kiscsoportos beszélgetésre javasolt szempontokat. A 2016-ra írt „Az irgalmasság bátorsága” című gondolatait osztotta fel 5 szempontra. Az első javaslat, az volt, hogy bízzuk magunkat Istenre, aki maga az irgalmasság. A második, hogy bocsássunk meg mindig és örökké. A harmadik is nagyon érdekes, amely azt kéri, hogy ismerjünk meg egy nehéz emberi helyzetet, illetve köteleződjünk el egyedül, vagy másokkal összefogva. A negyedik javaslatban az irgalmasság dimenzióihoz nyújtott támpontokat, végül pedig a teremtett világ iránti irgalom fontosságára hívta fel a figyelmet. Az öt téma közül választhattak a csoportok, és remek beszélgetések alakultak ki. A többi témát pedig otthoni elmélkedésre javasolta Alois testvér.

Az ízletes ebéd előtt a napközi imaórát végeztük el taizéi imákkal megfűszerezve. Miután jóllaktunk, volt egy kis szabad idő, hogy kicsit ismerkedjünk egymással és a közösség tagjaival. Én a Hollandiából származó Hendrik testvérrel, és korábban Taizében dolgozó önkéntesekkel fagylaltoztam, és megmutattam nekik az Apátság szépségeit.

Az idegenvezetés után kezdődött talán a legizgalmasabb program, a fórumbeszélgetés. Négy helyszínen folyt a különböző témák átbeszélése: a cigányság helyzetéről, a szolidaritásról, a környezettudatosságról, a szerzetesség kérdéséről és a menekültek helyzetéről. Én ez utóbbin vettem részt az újonnan építettem díszteremben, ahol olyan emberek beszélgettek a menekülthelyzetről, akik testközelből tapasztalták azt. A fórumot Hardi Ferenc, a taizéi közösség ellátásáért felelős magyar édesapa moderálta, aki Maciej testvérrel beszámolt a dél-franciaországi kis településen közösségbe fogadott menekült családok és fiatalok történetéről és helyzetéről. Kovács Luca a bicskei menekülttáborban dolgozott önkéntesként, és ottani élményeiről számolt be. Hardi Titusz atya, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy hány menekült családnak segített az apátság, és hogy nekik csupán fel kellett ajánlani a segítséget, utána viszont a környéken élők annyi adományt adtak, hogy nem győzték kiosztani. Mindenesetre egy rendkívül érdekes beszélgetésnek voltunk részesei, amely egy újfajta látásmódot adott.

A fórumbeszélgetések után egy esti záró imádsággal lett vége a találkozónak, amely imádság már valódi taizé-élményt nyújtott, az egész napos lelkigyakorlat után már mindenki csendben maradt, amikor annak volt az ideje, nem ugrottak fel az emberek nyomban az utolsó ének végén, és megérezhettük a közösség szeretetét egymáson. 

Szaplonczay Márk IV. évf.