Minden évben van egy hétvége, amikor az összes magyar kispap, és elöljáróik találkoznak. Sajnos csak egy. Mégis értékes találkozási pont ez, egy kiváló alaklom, hogy találkozzunk, megosszuk tapasztalatainkat, jobban megismerjük a másikat. És természetesen, hogy leromboljuk az előítéleteket. Mert bizony vannak. Sajnos nem csak egy…

Mielőtt még azonban elkezdenénk méltatlankodni, azért gondoljunk csak bele egy dologba. Hol nincsenek előítéletek? Hol van egy olyan munkahely, lakóközösség, vagy bármilyen más közege a társadalomnak ahol ne lennének előítéletek? Pláne akkor, amikor ezek a „felek” csak ritkán találkoznak.

Ugyanakkor még mindig nagyon szomorú dolog az, hogy keresztények(!) között is vannak olyan tévképzetek, amik nem a szeretetet, hanem inkább a távolságtartást, esetleg akár a gyűlöletet szolgálják. Jézus tanítása alapján látnunk kell, hogy ennek egy igazi fő oka van, ami nem az emberi természeten alapszik. Nem is a különböző sorsokon. Nem az a baj, ha valaki ilyen vagy olyan előnyökkel rendelkezik.

Az előítéletek atyja nem más, mint maga a „Fény Angyala”, a Sátán. A Diavolosz, azaz a megosztó. Fáj neki, hogy még mindig vannak hivatások, hogy még mindig él Krisztus Egyháza, ezért minden lehetséges dolgot megragad, hogy széthúzást keltsen a papnövendékek között. Vagy akár más rítusú, de azonos felekezetű emberek között. Mi sem könnyebb, mint olyan hibásokat keresni, akiket látunk, akire ráakaszthatjuk a billogot, akivel azonosíthatjuk a megtestesült gonoszt. Súlyos dolog ezeket így leírni, de sajnos a Gonosz tényleg így meglapul a felszín alatt. Engemet is beleértve minden kispapban ott van az előítélet, amely talán most, amíg a szeminárium óvó falai között vagyunk, nem okoz különösebb gondot, egy-két „római-kispapos” vicceket meg más kisebb poénokat beleértve. De ez később sajnos odáig tud vezetni, hogy egy falu két katolikus papja nem tud majd együtt dolgozni. Mert valljuk be, van erre példa, nem csak egy.

Pedig egy dologban mégis egyek vagyunk. Szívet melengető belegondolni abba, hogy annak ellenére, hogy mind mások vagyunk, és, hogy szörnyen gyarlók is, mégis megtisztelve vagyunk mind, egytől egyig Jézustól. Mégpedig azért, mert mindannyiunkat meghívott arra, hogy papként legyünk jelen az Egyházban. Ez nagy szó. Súlyos. Nem kap akárki papi hivatást. Ternyák Csaba érsek atya pedig szentbeszédében pont arra hívta fel a figyelmünket, hogy különbözőségünk ellenére is egyek vagyunk.

Erős a Sátán, de Jézus erősebb. Erős, és valljuk be, kényelmes dolog a széthúzás, de erősebb tud lenni az egység és az egyetértés. Ezt, azt hiszem, hogy mind így hisszük. Hiszen talán nem lennénk még mindig a szemináriumban. Isten azt akarja, hogy egyetértésben éljünk, és keressük az alkalmakat, hogy minél közelebb kerülve egymáshoz, egymást kisegítve munkáljuk Isten Országának eljöttét.

„Íme, mily jó és gyönyörűséges a testvéreknek együtt lakniuk!” /132. zsoltár (LXX), görögkatolikus fordítás/

 

Kiss Máté
III. évf.